Kadesh - i.e. 1274

2012.08.02. 10:48

A bronzkor legnagyobb csatájának bizonyult a Kadesh-i ütközet, amely végül úgy vonult be a történelembe, hogy mindkét fél a saját győzelmeként próbálta beállítani.

Előzmények:
Az időszámításunk előtti 14. század végére a közel-keleti térségben két nagyhatalom kezdett terjeszkedni egymás irányába. A megerősödő Hettita Birodalom dél felé, míg Egyiptom északi irányba növelte területeit, amikor pedig a mai Szíria térségébe érkeztek csapataik, bizonyossá vált, hogy elkerülhetetlen az összeütközés. A terület egyik fontos városát, Kadesh-t i.e.1312-ben foglalták el a hettiták, így fenyegetve az Egyiptom szövetségeseiként számon tartott kisebb szíriai és libanoni fejedelemségeket. Végül i.e. 1274-ben jött el az idő, hogy a négy éve hatalmon levő II. Ramszesz támadást indítson.

A szembenálló felek:
Egyiptom: A maga Ramszesz vezette sereg négy hadosztályában (Amon, Ré, Ptah, Szeth) körülbelül 20 ezer gyalogos, és 3 ezer harci szekér volt.
Hettiták: A sereg létszáma minden bizonnyal magasabb volt az ellenfél létszámánál, valószínűleg 25-30 ezer gyalogos és 2 és fél ezer harci szekér alkothatta. A fővezér maga II. Muwatallis hettita király volt.

Ütőkártyák:
Mindkét sereg az közel-keleti harcászat egyik új fegyverében, a harci szekérben látta a győzelem kulcsát. A hettita szekerek azonban masszívabbak voltak, hiszen a hajtón kívül két harcost kellett elbírniuk. Egyikük feladata a hajtó védelmezése volt, míg a másik adott esetben a szekérről leszállva bekapcsolódhatott a gyalogos harcba. Az egyiptomi szekereken csak ketten voltak, így azonban mozgékonyabbnak bizonyultak.

A csata:
Ramszesz a vonulás során négy hadosztályra osztotta seregét, maga a Ré és Amon hadtestekkel előrenyomult, míg a másik kettő hátrébb követte őket. Szíria területére érve viszont beleestek a hettiták csapdájába. Az egyiptomi tábor előtt elfogtak két beduint, akik azt állították, hogy a hettita sereg 200 kilométernyire, Halpánál táborozik, kerülve az összecsapást. A valóságban azonban Muwatallis már Kádesh mögött állomásozott. Ramszesz felderítők kiküldése nélkül nem értesülhetett róla, hogy átverték, így azt tervezte, hogy ostrom alá fogja a várost. Előresietett az Amon hadtesttel, kilométernyire távolságokat hagyva amúgy is széthúzott hadserege egységei között. A szerencse azonban mellé szegődött, nem sokkal Kadesh előtt sikerült elfognia két hettita felderítőt, akik kínvallatás során bevallják, hogy Muwatallis átverte. Ramszesz azonnal megáll, hogy felkészüljön a csatára, és bevárja a Ré és Ptah hadtesteket. Közben viszont Muwatallis támadást vezényel, igaz maga Kadeshből nézi az eseményeket. Szekereivel átlépteti a már felderített Orontész folyó gázlóit, és oldalba kapja a Ré hadtestet. A hettita király számítása bejön, hiszen sikerül kettévágnia a menetoszlopot, amelynek egyik része észak, a másik dél felé menekül. Körülbelül öt perc múlva az észak felé forduló hettita harckocsik elérik az Amon hadtest táborát, maguk előtt hajtva a Ré hadtest egy részét, köztük a fáraó két fiát is. Ramszesz kocsira száll, majd vakmerően belehajtat a támadó seregbe, és iszonyatos dühvel beleveti magát a harcba. Körülbelül százan követik, köztük sardana testőrei, és tiszti kara egy része, hogy átvágjanak a délről közeledő Ptah hadtest felé, de a hettita támadás ereje kelet felé tereli őket. Itt azonban Ramszesz észreveszi a támadók gyenge pontját, és ezt az oldalt megtámadva, sokukat beleszorítja az Orontészba. Kockázatos vállalkozás, hiszen így hátulról bekeríthetik a fáraó csapatát, de Muwatallis katonái inkább az egyiptomi tábor kifosztásával vannak elfoglalva. Közben megérkezik az egyiptomi sereg egyik elitcsapatának számító naruna egység, akik a főseregtől eltérően a föníciai parton vonultak észak felé. Ramszesz az ő segítségükkel támadásba megy át, és a perceken múló vereséget most a saját javára fordíthatja. A hettita király reagál az eseményekre, és harcba dobja a szövetségesei ezer fős harci szekeres osztagait, maga viszont a gyalogságával továbbra sem támad. Ramszesz ismét észak felé vágja át magát, így a megérkező Ptah hadtesttel együtt harapófogóba szorítják a lendületüket vesztett hettita szekereket, akik a sötétedés és a harci helyzet miatt visszavonulnak. Az éjszaka folyamán Ramszesz újjászervezte csapatait, és már hajnalban támadásra készül. Muwatallis viszont békeajánlattal áll elő, amit Ramsesz elfogad, és visszavonul.





























A következmények:

Ramszesz szempontjából vereségnek mondható a hadjárat, hiszen Kadesh maradt hettita kézen, és Amurru földjét sem sikerült felszabadítania, emellett az Amon és Ré hadtestjei súlyos veszteségeket szenvedtek. A hettiták viszont sértetlenül vonták vissza gyalogságukat, igaz a harci szekereik komolyan megfogyatkoztak. Végül minden maradt a régiben, amely után természetesen a hettiták örülhettek jobban. Az utókor számára mégis mindkét uralkodó a saját győzelmét örökítette meg. Emiatt pedig a kadeshi csatára is igaz a mondás, hogy a valóság valahol a két történet között van. Ezt viszont senki sem jegyezte le.

Források:
http://crowland.uw.hu/images/csata/qades.html
http://tortenelemklub.com/okor/153-az-okori-kelet-legnagyobb-csataja?catid=22%3Aokori-kelet-birodalmai

A bejegyzés trackback címe:

https://csata.blog.hu/api/trackback/id/tr334691825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása