A római köztársaság agresszív terjeszkedő politikája a Krisztus előtti második század elején összeütközésbe került a gyengülő makedón államalakulattal, a Balkán-félsziget birtoklásáért pedig meg kellett vívni az elkerülhetetlen csatát.

Előzmények:
A II. Philipposz és Nagy Sándor által megteremtett Makedón Birodalom i.e. 220 körül már korántsem csillogott régi fényében, hatalma a Balkánra szorítkozott. Róma, Karthágó legyőzése után vérszemet kapva új ellenség felé fordult, és a gazdag görög városok felé irányuló terjeszkedés útjában V Philipposz és országa állt. I.e. 215 és 205 között már megvívták az első makedón háborút, amelyet követően Philipposz i.e. 200-ban ismét hódítani kezdett, városokat foglalva el, amelyek Róma szövetségesei voltak. A makedón király nem volt hajlandó elfogadni Róma megalázó ultimátumát, így Titus Flaminius konzul vezetésével római sereg érkezett Thébai-ba i.e. 197-ben, majd Láriszánál állt alakzatba.

A szembenálló felek:
Makedónok: Körülbelül 15 ezer hoplita és 10 ezer egyéb gyalogos állt a makedónok rendelkezésére, valamint kis számú lovasság. A vezér természetesen V. Philipposz volt.
Róma: A jól képzett római sereg létszáma szintén 25 ezer fő körülire rúghatott, túlnyomó többségben legionárius gyalogság és segédcsapatok, de kisebb lovasság, sőt harci elefántok is tartoztak a Flaminius vezette haderőhöz.

Ütőkártyák:
Makedónok: Továbbra is a phalanx volt az a fegyver, amelyben a makedónok vakul hittek. A csatára készülő 15 ezer hoplita, akik a phalanxokat alkották, 256 főt számláló egységekbe, szüntagmákba rendeződtek. 16 szüntagma alkotott egy phalanxot. Az első öt sor vízszintesen tartotta az akár 5 méter hosszú lándzsát, a szarisszát, a mögöttük levők pedig készültek, hogy felvegyék az elesettek helyét. Minden harcosnak saját pajzsa is volt, emellett vas vagy bronz vértezete,lábvédője és sisakja, és kisebb kardja. A phalanx hátránya volt, hogy oldalról és hátulról nagyon sebezhetővé vált, a harctéri manővereket pedig még összeszokva is csak nehézkesen hajtotta végre.
Róma: Flaminius seregének fő ereje a legionárius gyalogságban rejlett. A köztársaság kori római gyalogos mozgékony, mégis fegyelmezett harcos volt. Hosszú lándzsát (hasta), vagy dobólándzsát (pilum) éppúgy tartottak maguknál a harctéren, mint a rövid kardot (gladius) és a fából és bőrből készült pajzsot, a scutumot. Vértezetük bronzból készült, kivéve a vas láncinget. A légió kisebb egysége a manipulus volt, amely három másik egységre (triarius, princeps, hastatii) bomlott fel.

A csata:
Miután Flaminius csatarendbe állította seregét, egy Pherai mellett megvívott kisebb ütközetet követően kénytelen volt új helyszínt választani, hogy feltölthesse készleteit. A dombos terepen mindkét haderő felderítése akadozott, így a római lovasság vonulás közben ráakadt a makedónok táborára, és megtámadta azt. A nyomukban haladó gyalogos egységek is bekapcsolódtak az attakba, de Philipposz visszavonta a seregét védelmi állásba a Künoszkephalai dombság egyik gerincén. Itt aztán a makedónok visszaszorították a völgybe a rómaiakat. Az addig ködös, nyirkos idő kitisztult, a makedónok pedig komoly stratégiai fölénybe kerültek. Philipposz késlekedés nélkül támadást parancsolt a gyalogsáságnak, de a nehéz terepen a phalanx sorai nem tudták tartani alakzataikat, és a római csatarendet már ziláltan érték el. Flaminius a balszárnyán álló könnyűgyalogságot támadásra vezényelte, de a makedónok visszaszorították őket a hosszabb fegyvereiknek köszönhetően. A makedón jobbszárny követte a visszavonuló rómaiakat, ám az egyenetlen terepen felbomlottak a soraik, és a lándzsáikat elhajítva oldalfegyverekkel, jobbára kardokkal kezdtek harcolni. A római jobbszárnyról ekkor támadásba dobták a harci elefántokat, akik komoly réseket vágtak a rendezetlen hopliták soraiban. Ezekbe a résekbe aztán a római gyalogság özönlött, és visszaverték a dombra a makedón balszárnyat. A jobbszárnyon ekkor egy tribunus parancsára 2000 legionarius fordult balra, és oldalba kapta a makedónok sikeres jobbszárnyát. Ez a roham megtörte a makedónokat, akik pár perc után menekülőre fogták. Flaminius rövid üldözés után ismét hadrendbe állította seregét, de az ütközet véget ért már korábban.

A következmények:
Philipposz ezer talentum hadisarcot fizetett,de megtarthatta trónját. Elveszítette viszont 13 ezer katonáját (a rómaiak vesztesége körülbelül 700 fő volt), a római hadifoglyait és flottáját, és az elfoglalt görög városait.I.e. 171 és 167 között aztán, a harmadik makedón háborúban végleg megpecsételték Makedónia sorsát, a püdnai vereséget követően Róma benyomult a Balkánra.

Források:
Devries, Dogherty, Jörgensen, Mann, McNab: Sorsdöntő csaták, 2009

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.