A Szent Liga az 1600-as évek utolsó évtizedeiben, a török magyar földről való kiűzésére indított háború egyik legdicsőbb Habsburg győzelmét hozta a szalánkeméni ütközet.

Előzmények:
1684-ben pápai kezdeményezésre létrejött a Szent Liga, amely a török európai földről való kiűzését tűzte ki célként.Már 1686-ban sikerült felszabadítani egy fergeteges hadjárattal a magyar területek nagy részét, a későbbi esztendők során azonban lelassult a hadjárat. Közben az Oszmán Birodalmat belső válság emésztette. 1691-ben ismét Habsburg-sereg indult a Délvidékre, Bádeni Lajos őrgróf vezetésével. A már korábban felvonult török sereggel augusztus 12-én, Zimonynál nézett először farkasszemet.

A szembenálló felek:
Habsburg-sereg: A kiváló hadvezér, Bádeni Lajos vezette sereg 45-50 ezer főből állhatott, amelyből körülbelül 15 ezer lovas, a többi gyalogos katona. 90 löveg és a Dunán állomásozó császári flotta egy része is az őrgróf rendelkezésére állt.
Törökök: A Köprülüzádé Musztafa nagyvezér vezetése alatt álló török sereg a zimonyi táborban 100 ezer harcossal rendelkezhetett, szpáhikkal és janicsárokkal vegyesen, akiket 200 ágyú is szolgált céljaik elérésében.

Ütőkártyák:
Habsburg-sereg: A dragonyosok voltak a sereg talán legjobban képzett katonái. Ezek a katonák a gyorsabb mozgás miatt a csatában lóval közlekedtek, a harchoz azonban leszálltak hátasukról. Felszerelésük alaptartozéka volt a szablya és a harci balta, de legfontosabb fegyverük az újszerű kovás muskéta volt, amelyet szuronnyal is elláthattak, így nem volt szükség többé a pikás gyalogságra.
Törökök: A sereg magját még mindig a janicsárság alkotta, akiket a birodalom nem török népeinek fiaiból fogdostak össze, és képeztek elit harcossá. A 17. század második felére viszont a folytonos háborúk devalválták ezt a seregtestet is, ugyanakkor még mindig a törökök elit csapatának számítottak. Feladatuk főleg a hadrend közepének biztosítása, a tüzérség védelme volt, gyakran sáncok mögül. Felszerelésük kézi puskákból vagy íjakból, valamint pikából, lándzsából és szablyából állt, mégis körülbelül 100 éves hátrányban voltak a kor legfejlettebb seregeihez képest.

A csata:
Miután Bádeni Lajos nem vállalta fel a Zimonynál elsáncolt török sereg megtámadását, visszavonulást indított, és augusztus 17-én, Szalánkeménnél állt meg. A bal szárnyat a Duna menti sáncokra állította, a jobbat pedig a Verdik-hegy völgyeibe küldte. Ugyanaznap a nagyvezér is megérkezett a seregével, majd az éjszaka folyamán egy meglepő hadmozdulattal megkerülték a keresztény sereget, és a Kosavac-hegy tetejére települtek. Így a török sereg elvágta ellenségei utánpótlását, és jóval magasabbról indíthatta támadását. A hegytetőt a janicsárok körülsáncolták, így 40 ezer gyalogos és 150 ágyú védhette azt. A lovasság a jobb szárnyra húzódott Thököly Imre és Ibrahim pasa parancsnoksága alatt. Miközben Bádeni Lajos megfordította seregét, Mezomorto pasa flottájával megtámadta a keresztény hajóhadat a Dunán, és súlyos veszteségeket okozott. A keresztény hadrend 90 löveggel állt fel. A jobb szárnyon 20 gyalogzászlóalj, erős tüzérség és a holsteini lovasság állt fel. A bal szárnyon Hans Dünewald vezénylete alatt 16 gyalogzászlóalj és 8500 lovas, közöttük magyar huszárok készültek az ütközetre. Középen 17 brandenburgi gyalogos zászlóalj és 3100 lovas állt. Tartalékként gróf Hofkirchen tábornok 21 lovasszázaddal és 3 gyalogos zászlóaljjal biztosított. A roham augusztus 19-én, délután három órakor indult meg, amikor a keresztény sereg jobb szárnya erős ágyútűzben elérte a török sáncot, de a támadást vezető Souches táborszernagy halála után összeomlott. Ezt még két sikertelen gyalogsági roham követte keresztény részről, de mindkettő elhalt az erős török védelmen. Bádeni Lajos nem tanult a veszteségekből, és újabb - ezúttal lovas- csapatokat rendelt támadásra, akik azonban a hatalmas véráldozatok ellenére nem tudtak sikert elérni, miközben sorra hullottak a tisztjeik. Közben a bal szárnyon is megindult a küzdelem, és az előretörő szpáhikat visszaverték a szövetséges csapatok, de Ihrahim pasa egy lovasrohamot a középen álló csapatok ellen vezényelt. Hatalmas vérengzést vittek végbe a középen elhelyezett lovascsapatok között, amit csak a brandenburgi gyalogság és négy lovasbrigád tudtak megállítani, és ezzel valószínűleg a vereségtől is megmentették a szövetséges sereget. Közben Mezomorto pasa a Dunán ismét áttörte a császári hajóhadat, és a török tábor  vonaláig hajózott, elvágva a vízi utat. A kora estében a szövetséges jobb szárny és a középhad rendkívül rossz helyzetben volt, így a Dünewald vezette bal szárny dönthette el a csata sorsát. A sötétség leszállta előtt egy órával indították meg azt a lovassági rohamot, amely során elsöpörték Thököly lovasait, majd a hegyre felvágtatva az elsáncolt török gyalogság hátába került. A Dünewaldot követő kisebb rohamozó csapatok pedig a török lovasságot foglalták le. A török bal szárny felbomlott, miközben a szövetséges sereg átkarolásával elvágta a Duna mentén a menekülési útvonalat. Az újrarendeződött keresztény közép és jobb szárny is rohamot indított, és sikerült minden irányból betörni a török táborba. Végül fanatikus muzulmán harcosok ezrei, és maga a nagyvezér is elesett a küzdelemben.

Következmények:
A hatalmas török sereg a legjóindulatúbb számítások szerint is körülbelül 25 ezer főt veszített, de a Habsburg-sereg is jelentős, körülbelül 8 ezres véráldozatot hozott a csatában. A hatalmas győzelmet egész Európa megünnepelte, néhányan ugyanakkor hiányolták a törökök teljes szétverését, amit Bádeni Lajos a meggyengült csapataival végül nem tett meg.

Források: Sugár István: Lehanyatlik a török félhold (1983)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.