Az orosz történelem talán legdicsőségesebb pillanata volt ez az ütközet, olyan összecsapás, amelynek nyertesét szentté avatták, bár vesztes ellenfelei szerzetesek voltak.

Előzmények:
1236-ban új összefogás borzolta a kedélyeket a balti régióban. A sok sebből vérző keresztény lovagrend, a Kardtestvérek Rendje egyesült a régióban megjelenő Német Lovagrenddel, így jelentősen megnövekedett a befolyásuk és a katonai erejük. Közben keletről a mongol csapatok előretörése is felborította a hatalmi egyensúlyt, 1237-ben a fejedelmi központ Novgorod is a behódolást választotta. A város élén ekkor egy bizonyos Alekszandr állt, és az ő vezetése alatt kellett átvészelni a nyugati keresztények egyesített támadását 1240-ben.

A szembenálló felek:
Novgorod: Az Alekszandr vezette orosz sereg körülbelül ötezer főből állhatott, ezer nehézlovas és ezerötszáz lovasíjász, valamint sorozott gyalogság alkotta a hadrendet.
Német Lovagrend: A lovagok serege, amelyet egy bizonyos Andreas von Felben vezetett, megközelítőleg ezer fős lehetett, ennek csupán fele volt páncélos nehézlovas, 500 észt gyalogos duzzasztotta a létszámot.

Ütőkártyák:
Novgorod: Bár a csatát a lovasság beavatkozása döntötte el, az orosz gyalogosok helytállása rendkívül fontos volt az ütközet megnyeréséhez. Az orosz gyalogosok, a polk-ok hosszú lándzsával és bárddal, valamint kerek északi stílusú vagy csepp alakú normann pajzzsal volt felfegyverezve. Testüket lemezvért borította, fejüket csúcsos sisak védelmezte.
Német Lovagrend: A szentföldi harcokban kialakított harci struktúrájuk folytán ezek a lovagok olyan csapásmérő erők voltak, amelyek egyetlen rohammal képessé váltak egy csata eldöntésére. A gond akkor kezdődött, ha kifulladt a roham, és ilyenkor a lándzsák helyett előkerültek a kézifegyverek, a hosszú kardok, buzogányok, harci csákányok. Többrétegű védelem borított a testüket, kívül láncinget viseltek, fejükön pedig arcvédős sisakot. Pajzsuk általában háromszög alakú volt, a lovon való könnyebb mozgás miatt.

A csata:
A nyugati seregek három irányból támadtak 1240-ben. A svéd flotta valahol a mai Szentpétervár közelében szállt partra még ez év nyarán. 1240 telén a dánok és a keresztesek a szárazföldön, a parti úton nyomultak kelet felé. A német lovagok pedig délnyugat felől közelítettek a Csúd-tó melletti Pszkov városa felé. Alekszandr herceg először a svédeket űzte vissza hajóikra még 1240-ben, majd az orosz sereg a belső megosztottság miatt feloszlott, így a dánok bátran nyomulhattak előre, és már Novgorod térségében jártak 1241 tavaszán. Nem sokkal ezután megindultak a német lovagok is, majd a dánokkal egyesülve elfoglalták Izborszkot, de a dán király halála után megfogyatkozott a létszám, az északi hercegek hazatértek a trónért, és csak kevés katonát hagytak hátra. Alekszandr herceg őszre ismét összeszedte magát, és egy ötezer fős sereggel az elfoglalt városok visszahódítására indult. Főcsapatai a Pszkov körül táborozó keresztesek ellen vonultak. A közben beállt orosz tél során változott a harci helyzet, a novgorodiak pedig egy kisebb összecsapás után a Csúd-tó jegén kelet felé vonultak, maguk mögött húzva a keresztes haderőt. 1242. április 5-én aztán a herceg a partra vitte a seregét, majd egy jégtorlaszokkal borított szakaszon felállította őket. Középre állította gyalogosait, a szélen pedig a druzsinák (nehézlovasság) és a kipcsak lovasíjászok álltak. Az észtek már a csata előtt visszavonultak, így magára hagyták a lovagokat, akik vadkan alakzatba rendeződtek, és támadtak. A csúszós jég ellenére a lovasroham becsapódott az orosz gyalogosok közé, és több helyen is visszanyomta azok sorait, de a novgorodi sereg derékhada kitartott. A lovasíjászok az orosz balszárnyról lőtték és karolták át a keresztes had jobbszárnyát alkotó dánokat, északról pedig a druzsinák támadtak a német lovagokra. A három oldalról indított támadást nem lehetett elviselni, először a dánok futamodtak meg, majd a németek is jobbnak látták, ha menekülnek. Végül 400 halott keresztes lovag maradt holtan a csatatéren, olyan elit harcosok, akik bizonyára nagyon hiányoztak később a németeknek és a dánoknak.

A következmények:
A meggyengült dánok uralma ellen ezután az észtek kezdtek lázadozni, és a német lovagrendnek is idő kellett, hogy összeszedje magát. Novgorod a győzelem ellenére sem volt biztonságban, de szerencséjére a kánválasztás miatt visszavonuló mongolok megkímélték. Bár Novgorod vazallus állammá vált, Alekszandr (aki később megkapta a Nyevszkij melléknevet a svédek elleni Néva-menti győzelem emlékére) alatt a város a régió központjává nőtte ki magát.

Források:
DeVries, Dougherty, Dickie, Jestice, Jörgensen: A középkor nagy csatái, 2006

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.