Nándorfehérvár - 1440

2012.07.22. 18:43

A talán legnagyobb magyar győzelem, az 1456-os nándorfehérvári diadal évfordulóján mi másról írhatnánk, mint a vár korábbi, 1440-es ostromáról.

Előzmények:
Az Oszmán Birodalom élére 1422-ben kerülő II. Murád rendkívüli hadvezérként folyamatos hódításokkal növelte a hatalmát. 1440-benn elérkezettnek látta az időt, hogy a magyar területek kulcsának számító, a Duna menti felvonulási útvonalat biztosító nándorfehérvári vár ostromába kezdjen. A korábban szerb kézben levő vár 1426-ben, 16 társával együtt szerződés útján került magyar kézbe. 1439-ben aztán Murád elfoglalta Szendrő várát, így nyilvánvalóvá vált, hogy mi lesz a következő célpont. Közben Habsburg Albert halála után polgárháborús helyzet uralkodott Magyarországon. 1440 tavaszán az oszmán sereg megindult a magyar Délvidék felé, a Nándorfehérvárat védő Thallóczi János pedig nem kapott segítséget a belharcokban elmélyült országtól.

A szembenálló felek:
Magyarok: A várvédők pontos létszámáról sajnos nincs érdemi forrás, a vár nagysága, és az előkészületek mérete alapján valószínűsíthető a 4000 körüli létszám, amiből 1500 lovas.
Törökök: Az ostromra összeálló török sereget a segédcsapatokkal együtt nagyjából 60 ezer fősre lehet becsülni, akik nagyszámú janicsársággal és tüzérséggel voltak ellátva.

Ütőkártyák:
Magyarok: A sereg erejét talán a fanatikus elszántság adta, kialakult egységekről talán csak a lovasság kapcsán beszélhetünk, ők azonban nem játszottak döntő szerepet a csatában. Fontos viszont kiemelni azokat a gyalogos katonákat, akik nappal a rohamokat állták, éjszaka pedig a lerombolt falsávokat falazták. Fegyvereik tekintetében nem voltak egységesek, hiszen voltak közöttük parasztok, városi polgárok és nemesi rendűek is. Valószínűleg sodronyinget, vagy a tehetősebbek mellvértet, netán teljes testpáncélt viseltek, fejüket sisak védte. Fegyverzetük lándzsákból, kardokból, buzogányokból, fejszékből, fokosokból, íjakból állhatott.
Törökök: Az ütközet szempontjából talán a topcsik harcászati erejét érdemes kiemelni, hiszen a kiválóan képzett török tüzérség nem csak ágyúkkal, de hajítógépekkel is támadta a várat szárazföldről, és az oszmán hajóhadról is. A sereg többféle kaliberű és méretű ágyúval rendelkezett, amelyek között voltak kifejezetten erre az ostromra készített extrém méretűek is. A topcsik hátránya a csatában csak akkor mutatkozott meg, ha közvetlen támadás érte őket, hiszen közelharcban teljesen hasznavehetetlenek voltak.

A csata:
Az ostromot Iszhák bég csapata kezdte el, amely folyamatosan bővült az érkező szultáni csapatokkal, és végül 60 ezer főnyire duzzadt, mire Murád szultán is megérkezett. A gyülekező csapatokat Thallóczi többszöri kirohanással zaklatta, majd hosszú, ágyúzással eltöltött időszak következett. A még Zsigmond király uralkodása alatt megerősített falak viszonylag jól bírták a török ágyúgolyókat, ráadásul a várőrség éjszaka visszafalazta a sérült részeket. A Dunán a szultáni sereget kísérve megérkezett az oszmán hajóhad is, amelynek gályáiról szintén lőni kezdték a várat. A védők hajítógépekkel és ágyúkkal támadtak vissza, viszonylag eredményesen, miközben a török sereg szintén csatarendbe állít hajítógépeket. Emellett ostromtornyokat, meteriszeket is emelnek, amelyekkel a viszonylag sima terepen a falak felé haladnak, így megkezdődik a rohamok ideje. Mivel Thallócziék kitartóan pusztítják a felsőváros déli fala előtt ásott ostromárkokban elhelyezett ágyúállásokat és a meteriszeket, Murád parancsot ad, hogy alagutat ássanak a vár felé egy domb takarásában. A munkában hozzávetőlegesen 20 ezer ember vesz részt, többnyire rabszolgák. Valószínű, hogy egy keresztény rabszolga figyelmeztette a várvédőket, akik ellenaknát fúrtak, majd kivárva a megfelelő pillanatot, berobbantották azt. A robbanás áttörte a két akna közötti keskeny közfalat, majd az alagútban továbbhaladva, a kéngőz és a légnyomás segítségével elpusztította az abban dolgozókat, hozzávetőleg 17 ezer embert. Az iszonyatos vérveszteség ellenére, és a tábor ellátási problémáit figyelembe véve Murád döntő rohamra szánta el magát. A roham kezdetén felvonuló török hajókat kőzáporral kényszerítették visszafordulásra a várvédők, így csak egy irányból kellett az ellenséggel szembenézniük. Hatalmas tüzérségi kíséret mellett rohamra indultak az oszmán katonák, akik átjutottak a városfalakon, és benyomultak az elővárba. Itt borzalmas állóharc alakult ki, amelyet végül az döntött el, hogy Thallóczi bevetette a tartalékát. Visszaszorították a falakon kívülre a török sereget, amely a pánikot átragasztja a várakozó seregtestekre is. Ezt csak fokozza, hogy Thallóczi kitör, felgyújtva a meteriszeket és az ágyúállásokat, amely végképp összetöri a törökök harci morálját. Murád mérlegeli az esélyeket, majd parancsot ad a visszavonulásra, és Macedónia felé veszi az irányt.
















A következmények:

Murád felhagy a Duna menti útvonal megkaparintásáról, és két évvel később már Erdélybe küld rabló csapatokat, akiket azonban Hunyadi János megver Marosszentimrénél. A Magyar Királyságban eközben rendeződik a polgárháborús helyzet, I. Ulászlót királlyá választják, és egy új történelmi személy, Hunyadi János nevét kezdi megtanulni Európa.

Források:
http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0010/724.html
Marossy Endre: Harcra hív a kürt, 2005

A bejegyzés trackback címe:

https://csata.blog.hu/api/trackback/id/tr704671329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Metin 2016.08.20. 19:47:48

Méltatlanul elfeledett tett volt Thallóczi János (Jován) vránai perjel vezetésével közel 6 hónapig álltak ellen Murád szultánnak. Ha valakit mélyebben érdekel a téma, ajánlom figyelmébe a következő nyilvános anyagot: doktori.bibl.u-szeged.hu/2198/1/PhD_Szabo_ertekezes.pdf Kiválló értekezés, nagy munka, csak gratulálni lehet Szabó úrnak!
süti beállítások módosítása