A Római Birodalom történetében két, rendkívül súlyos vereséget jegyeztek fel, amikor szinte az egész római sereg megsemmisült. Az egyik Cannae volt, a másik pedig Hadrianopolis.

Előzmények:
A keletről érkező hun törzsek nyomására hatalmas népmozgás indult meg Európában. Először a vizigótok keltek át a Dunán, és telepedtek le komoly szabályozások közepette a folyó déli partján a korábban nekik beígért trákiai területek helyett. A feszültséget csak fokozta, hogy két alkalmatlan helytartó, Maximus és Lupicinus kezelte az ügyeiket, a rossz bánásmód miatt pedig a gótok fellázadtak. 376-ban a közben átkelt újabb seregtestekkel megerősített gótok megvertek egy római sereget Marcianopolisnál, majd fosztogatni kezdtek Trákiában. 378-ban Valens, a keleti császár sereget gyűjtött, közben segítséget kérve társuralkodójától, Gratianustól, majd az év kora nyarán észak felé indult Konstantinápolyból.

A szembenálló felek:
Vizigótok: A gót sereget Fritigern vezette, aki közvetlenül a közel 40 ezer fős gyalogságnak parancsolt. A sereghez tartozott még 20 ezer főnyi nehézlovas két gót vezér, Saphrax, és Alatheus vezetése alatt, ők azonban csak a csata kezdete után érkeztek.
Rómaiak: A Valens vezette római sereget 40 ezer főnyire becsülték, nagy részük a korban még mindig elitnek számító legionarius, de voltak köztük lovas egységek is. A Gratianus által küldött erősítés pontos létszámát nem ismerjük, de az biztos, hogy erős és jelentős seregről volt szó.

Ütőkártyák:
Vizigótok: A csata sorsát egyértelműen a gót lovasság felbukkanása döntötte el, így őket kell kiemelni. A seregtestben főleg nehézlovasok szolgáltak, osztro- illetve keleti gótok. Egy részük a rómaiaktól zsákmányolt felszereléseket viselte, mások a saját kézműveseik termékeit, és kereskedéssel szerzett holmikat. Sisakjuk elnyújtott kúp alakú volt. A vértezetet általában a láncing egészítette ki, legfőbb fegyverük pedig a hosszú kard lehetett. A csatában alán lovas egységek is harcoltak a gótok oldalán, jellegzetességük a pikkelyes lemezvértezet.
Rómaiak: A római legionariusok a korábbiaknál gyengébb fegyverzettel rendelkeztek, és sokféle népből származtak. Felsőtestük védelméről fülvédős sisak és láncing gondoskodott, a tisztekéről lemezvért is. Pajzsuk a korábbi szögleteshez képest elnyújtott ovális formát vett fel. Fő fegyverük továbbra is a gladius volt, de gyakrabban használtak lándzsát a korábbiakhoz képest.

A csata:
Valens, miután előreküldte Sebastianus hadvezért az ostromlott Hadrianopolis felmentésére, augusztus 9-én ért a csatatérre. A tűző augusztusi napon Valens serege megközelítette a vizigót szekértábort, amelynek védelmében Fritigern gyalogsága várt. A császár féltékenységből, vagy csak a gót lovasok távolléte miatt nem akarta bevárni Gratianus erősítését, a gót király viszont be akarta várni a közelítő lovas csapatait, így időhúzáshoz folyamodott. Követeket küldött Valenshez, ő azonban elhajtotta őket. Egy ibériai segédcsapat viszont közben tűzpárbajba került a gótokkal. Valens támadást vezényelt, de a közben a jobbszárnyát megtámadta a visszatérő gót lovasság alán seregteste, és összeroppantotta azt. A jobbszárnyon zajló küzdelem alatt megérkeztek a hátrébb közelíedő gót lovasok is, akik oldalba kapták, és a szekértábor felé szorították a római gyalogságot is. Ekkor tört ki Fritigern a szekértáborból, és véres közelharc alakult ki. Valens és hadvezére, Sebastianus vagy a csata közben, vagy menekülés során estek el, mindenesetre nem volt, aki a nem támadott balszárny irányába vonja ki a római csapatokat. Az öldöklés során nem csak a gót kardoktól, dárdáktól és nyilaktól estek el a legionariusok, hanem az összezsúfolódott tömegben megfulladtak, vagy egymást agyontaposták. Végül csak a balszárny néhány kisebb egysége tudott elmenekülni, a csatatéren több, mint 30 ezer római halott feküdt.

A következmények:
Hadrianopolis megmutatta, hogy a római légió hadszervezete elavult, a gyalogság nem veszi fel a versenyt a vértezetbe öltözött, "barbár" nehézlovassággal. A háború még négy évig tartott, majd békét kötöttek a felek. A béke azonban nem volt tartós, a gótok a Duna menti földterületek, és az autonómia ellenére nyugat felé vonultak, további csatározásokat kiváltva a balkáni, majd az itáliai területeken, hogy végül 410-ben magát Róma városát is elfoglalják.

Források:
John Man: Attila a barbár király, 2005
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hadrianopolisi_csata_%28378%29

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.