Egy ország megszilárdult, egy másik pedig elindult a lejtőn e csata következményeként, amelyet egy egész nemzet tisztel különlegesen.

Előzmények:
A kelet-európai térség hatalmi egyensúlyát az 1230-as években több folyamat is felborította. Előbb a Teuton Lovagrend érkezett a térségbe, majd a mongolok, így a korábbi határok átrajzolódtak. Az 1300-as évek közepére Poroszország már a lovagrend hatalma alá került, és a Balti-tenger medencéjének keleti felén a legerősebb hatalommá vált. A szorongatott helyzetben levő lengyelek királynője, Hedvig 1386-ban feleségül ment a litván Jagelló Ulászlóhoz, és a két nép szövetséget kötött. A feszültségek 1410-re értek be, amikor II. Ulászló lengyel király és Witold, Litvánia alkirálya egyesítették erőiket, és július 9-én átlépték Poroszország határát.

A szembenálló felek:
Lengyel-litván sereg: Az Ulászló fővezérsége alatt álló erők nagyjából 60 ezer főt tettek ki, kétharmaduk lovas, a többi gyalogos.
Teuton Lovagrend: A lovagok 21 ezer lovast és 6 ezer gyalogost vontak össze Ulrich von Jungingen vezetése alatt.

Ütőkártyák:
Lengyel-litván sereg: A csata eldöntésében jelentős részt vállaltak a Witold alatt harcoló tatár egységek. Bár a hírük megkopott az 1400-as évekre, harcmodoruk mégis meglepő fegyver volt a páncélos lovasok ellen. A tatár könnyűlovasok fő fegyvere természetesen az íjuk és gyorsaságuk volt, de ebben a csatában egy olyan fegyver volt segítségükre, amely kevéssé ismert: a lasszó. Ennek segítségével leránthatták a lovaikról a nehéz páncélokba öltözött lovagokat.
Teuton Lovagrend: A német lovagok ebben az időben a teljes testet védő lemezpáncélok helyett páncéljaikkal láncvértezetet hordtak, amely segítette a mozgékonyságukat. Fő fegyverük a lándzsájuk és kardjuk volt, de a harci buzogány is kedvelt harceszközük volt. Fehér köntösükön fekete körvonalú keresztet viseltek, ahogy pajzsukon is.

A csata:
Ulászló hadserege átkelt a Drweca folyón, és Grünwald, Tannenberg, Ludwigsdorf falvak között várta az összecsapást. A lovagrend csapatai a vártnál hamarabb a csatatérre értek, de az azonnali támadás helyett árokrendszer építésébe fogtak. Miközben csapatai harcrendbe álltak, Ulászló a délelőttöt imával töltötte, majd a Weissberg nevű dombon elfoglalta a vezéri állását. Ulrich von Jungingen arra számított, hogy ellenségei elsöprő rohammal próbálják majd eldönteni a csatát, de a fegyelmezett lengyel-litván sereg nem mozdult.A teuton nagymester két lovagot küldött, akik kellőképp felbosszantották Ulászlót. A király parancsba adta Witoldnak, a tényleges hadvezérnek a támadást, aki a lengyel nehézlovasságnak kopjás rohamot rendelt el. A jobbszárnyon litvánok, oroszok és tatárok rohamoztak, de őket a kezdeti sikerek után egy lovagi kontingens visszavonulásra késztette. A lovagok nagy mészárlást rendeztek ellenségeik jobbszárnyán. Három litván és orosz lovas egység tartotta csak magát, amikor Witold Ulászlóig vágta át magát, hogy segítséget kérjen. Ekkorra a por olyannyira ellepte a csatateret, hogy semmit sem lehetett látni, de egy kisebb zápor miatt kitisztult a levegő.Witold utolsó tartalékait rendelte a jobbszárny megerősítésére, így azonban Ulászló körül csupán a testőrsége maradt. Ezt látta a teuton vezér is. Támadást intézett a Weissberg ellen, de a testőrség megállította azt. Ez volt a fordulópont, az addig menekülő jobbszárny csapatai visszatértek a harctérre, és a tatárok, oroszok és litvánok lecsaptak a fáradó lovagokra. Közben a lengyel derékhad kezdte visszaszorítani a teutonokat, és szép lassan bekerítették a fogyatkozó németeket. A lovagrend harcosai azonban nem futamodtak meg, így csak nagy véráldozatok árán tudták őket lekaszabolni a fölénybe kerülő lengyel-litván hadak. Végül este sikerült felszámolni az utolsó ellenálló csapatokat Grünwald falu mellett.

A következmények:
A lovagok hatalmas veszteségeket szenvedtek, 18 ezer emberük halt meg, 10 ezren pedig foglyok lettek. Ulászló veszteségei is nagyok voltak, ezért is várt Marienburg, a teuton főváros megtámadásával. Ez a késlekedés később megbosszulta magát, hiszen két hónapi ostrom után sem tudták bevenni az erődöt.

Források:
DeVries, Dougherty, Dickie, Jestice, Jörgensen: A középkor nagy csatái, 2006

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.