A Hunyadi Mátyás neve által fémjelezett katonai sikerek árnyékában a törökök időnként kipróbálták a Magyar Királyság déli határvédelmét, ennek a következménye volt Kenyérmező is, ahol igazi hősök emelkedtek fel.

Előzmények:
Bár I. Mátyás magyar király 1478-ban békét kötött II. Mehmet török szultánnal, ez a megállapodás nem volt igazán tartós. A király elsősorban nyugati hódítások után vágyakozott, így déli határain eltűrte a török portyákat, amelyet a magyar fél is viszonzott. Azonban 1479 elején a Török Birodalom és a Velencei Köztársaság békét kötött, így Mehmet jelentős erőforrásokhoz jutott, amelyekkel a havasalföldi pozícióját kívánta megszilárdítani. A török mozgolódásra Mátyás létrehozta a Temesvár központú Alsó Részek Főkapitányságát, amelynek élére Kinizsi Pált tette. Kinizsi nyáron mozgósítási parancsot kapott az udvarból, és ugyanígy sereget szervezett Bátori István erdélyi vajda is. A török seregek októberben indultak meg Havasalföldön keresztül, Szászsebes felé. Bátori segítséget kért, és kiüríttette a déli falvakat, majd október 13-án megütközött a törökökkel.

A szembenálló felek:
Magyarok: Bátori és Kinizsi seregének létszáma körülbelül 20 ezer fő lehetett, lovas bandériumokból, gyalogosokból és népfelkelőkből állt össze.
Törökök: Az Isza bég vezette sereg létszáma is 20 ezres lehetett, jórészt könnyűlovas akindzsik, de volt pár ágyújuk és a hozzá tartozó kezelők is, valamint havasalföldi segédcsapatok.

Ütőkártyák:
Magyarok: A csatát Kinizsi nehézpáncélos lovasai döntötték el. Ez a fegyvernem a 15. században tetőtől talpig páncéllal borított katonákat jelentett, akiknek a fő fegyvere az elsöprő lándzsás roham volt. Ha közelharcra került a sor, a lovasok kardokkal, buzogányokkal, fokossal verekedtek. Mivel a déli végek képzett harcosairól volt szó, tapasztalatuk a többi hasonló felszereltségű egység fölé emelte őket.
Törökök: A török sereg java részét a könnyűlovas akindzsik alkották. Ezek a jórészt balkáni származású katonák gyorsaságukat és a rettegett nevüket kamatoztatták. Főként fosztogatásra és könnyű csapásmérő erőként alkalmazták őket, a kitartó harcra nem voltak kifejezetten alkalmasak. Íjakkal, szablyákkal vagy egyéb kézifegyverekkel voltak felszerelve, testüket alapfelszereltségű vértezet, általában láncing, kerek pajzs és csúcsos sisak védte.

A csata:
Bátori október 13-án utolérte a Kenyérmezőn, Zsibód mellett táborozó törököket, akik a foglyoktól és a zsákmányolt javaktól lassan tudtak csak haladni. Ekkor még a török sereg bőven létszámfölényben volt, így a hátbatámadást elkerülendő szembefordultak a vajda seregével. Bátori a centrumba helyezte a nehézlovasságát, a jobbszárnyra a szászokat, a balra a székelyeket és a magyar könnyűlovasokat vezényelte. A török középhadat Isza bég vezette, Ali bég akindzsikkel tartalékban állt. Bátori húzta az időt, mert tudta, hogy Kinizsi már a közelben van. Délután egy óra körül aztán a török sereg támadásba lendült a centrumból és a jobbszárnyról, és benyomták a magyar arcvonalat, de a véres közelharcban nem tudtak döntő fölényt kivívni. Bátori leesett a lováról, és ez megzavarta a katonáit, de a vajda visszakerült a nyeregbe, és megállította hátráló csapatát. Két órával az ütközet kezdete után a török hátvédnél bukkant fel Kinizsi kevert rác és magyar nehézlovas serege. Ali bég azonnal szembefordult az újonnan érkezett, a meneteléstől fáradt hadsereggel, hogy lekösse őket, amíg vezértársai felmorzsolják a vajda csapatát. Kinizsi azonban felismerte a cselt, és inkább Bátori felmentésére intézett rohamot. Még két óráig tartott, mire a magyar hadak harapófogója Isza bég megsebesülése után megfutamította a bátran küzdő török sereget. Először az akindzsik futamodtak meg, magára hagyva a havasalföldi gyalogosokat, akik komoly véráldozatok árán adták csak fel állásaikat. Az üldözés egészen sötétedésig tartott, amelyben a környékbeli lakosság is részt vett. Isza béget kivégezték, Ali és Báli bég el tudott menekülni.

A következmények:
A törökök körülbelül hatezer főt vesztettek, a magyar seregek is nagyjából háromezres veszteséglistát könyvelhettek el. A két oldal erőforrásait figyelembe véve azonban ez a Magyar Királyságnak volt jóval nagyobb érvágás. A kicsikart győzelem mégis féktelen mulatozásra késztette a magyarokat, Bonfini szerint Kinizsi egy halott törökkel a fogai közt táncolt. A törökök mindenesetre ismét felmérhették, hogy a Magyar Királyság Mátyás uralkodása alatt nem a megfelelő ellenfél, így 1483-ben újabb, tartósabb béke született a felek között.

Források:
Pálosfalvi Tamás: Nikápolytól Mohácsig, Zrínyi Kiadó, 2005

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.